Kis értekezés a meditációs élményekhez való hozzáállásról, idézve egyik kedvenc könyvemből:
Al-‘Arabi ad-Darqáwí: Az emlékezés rózsakertje – A lélekvezetés szúfí tudománya, Kairosz Kiadó, 2005)

Mikor eddig jutottam, mesterem arra utasított, hogy pányvázzam ki azokat a természetfölötti belátásokat, amelyeket elnyertem. Azt mondta (Istennek teljék benne öröme): »Amikor természetfölötti belátásokat kapsz, igyekezz őket kipányvázni. Ha ezt elmulasztod, akkor el fognak kerülni és magadra fognak hagyni. Amikor először részesülsz ilyenekben, olyan hatalmasnak tűnnek majd számodra, akárcsak egy hegy. Ha gyorsan kipányvázod a természetfölötti belátást, akkor sikerült megragadnod. Ha azonban lassúnak bizonyulsz, akkor ha legközelebb megy hozzád, már csak akkorának fog tűnni, mint egy teve. Ha ekkor megint lassú vagy, akkor legközelebb már csak verébnek fogod látni. S ha még ekkor is lassúnak bizonyulsz, akkor magadra hagy és kerülni fog. Hogy a természetfölötti belátás veled maradjon, természetes eszközök segítségével kell kipányváznod. Olyan az, mint a bárány: ha kötéllel kipányvázod, megmarad melletted; ha nem, akkor elkóborol.
Ha viszont veled marad, akkor újra meg újra felkeres.