Hétvégi zen meditációs elvonulás 2024. január 4. és 7. között Etyeken

Erre az alkalmunkra elfogytak a helyek, de szeretettel várunk egy másik eseményünkre!

A hétvégi elvonulás helyszíne: 2091 Etyek, Deák Ferenc u. 16.

Fontos: az elvonulásra pénteken (bármikor, de ezt kérünk, jelezd a jelentkezési űrlap „Megjegyzések” mezőjében) is lehet csatlakozni, de csak akkor, ha már vettél részt hétvégi elvonuláson, mert az ezzel kapcsolatos infó átadására pénteken már nem lesz idő. Ha még nem vettél részt, akkor kérünk, csütörtökön érkezz!

Csütörtök késő délután kezdünk (17 óra infó, 18 óra vacsi) és vasárnap késő délutánig tart az együttlét (kb. 17 óráig). Ennek megfelelően kérjük, hogy érkezzetek csütörtökön 17 óra előtt (minél hamarabb:-). Rendszerint 17 órakor befejeződik vasárnap a gyakorlat, de 18-al számolj.

Az elvonulás önköltsége 31eFt a csütörtöki és 26 eFt a pénteki csatlakozás esetén. Kérjük, ezen felül segíts adományoddal is, hogy a továbbiakban is tudjuk végezni ezt a tevékenységet.

A hétvégi elvonulást a lehető legnagyobb csendben igyekszünk megvalósítani. Az esemény során szeretnénk teljesen hanyagolni a telefont. Kérünk, intézd úgy, hogy ez idő alatt egyáltalán ne jusson eszedbe a használata.

Amennyiben még nem találkoztunk korábban, akkor kérünk, minél hamarabb érkezz a kezdés napján, hogy a meditációs gyakorlattal kapcsolatos tudnivalókat átbeszéljük, erre ugyanis a kezdést követően csak limitált idő áll rendelkezésre.

Maximum 15 fő befogadására alkalmas a hely. A zen elvonulást akkor tudjuk megtartani, ha legalább 5 jelentkező van.

Hétvégi elvonulás Etyeken

Napirend

05:00 ébredés
05:30 Szív Szútra magyarul, 65′ medi
07:00 reggeli
07:30 meló
09:00 3×50′medi
12:00 ebéd
13:30 közös séta
14:30 3×50’ medi (közben opcionális interjúkkal)
18:00 vacsora
19:00 Szív Szútra magyarul, 2×50′ medi, Négy Nagy Bódhiszattva Fogadalom
21:00 lepihenés

További tudnivalók a zen elvonulásról

  • Hoznivalóság: olvasószemüveg (interjúkhoz), füldugó, hálózsák, papucs, cipő kinti sétához.
  • Az üléshez szükséges matracok, párnák, takarók satöbbik rendelkezésre állnak a helyszínen, de hozhatsz saját ülőpárnát is.
  • Ha szükséged van székre (sámlira, hokedlire, stokedlire, ülőkére, zsámolyra, trónra) az ülések során, de nem tudsz hozni magaddal, akkor kérünk, jelezd előre.
  • Nem fűtjük túl a helyet, de pokrócot ipari mennyiségben tudunk biztosítani.
  • Pihenj rá előtte, hogy ne a bealvásról szóljon ez a sok ülés.
  • A délutáni közös séta nyilván időjárásfüggő, egyetlen kizáró tényező az eső. Mindig igyekszünk olyan útvonalat választani, hogy ne legyünk nyakig sarasok, vizesek.
  • Közös étkezés lesz, minden részében vegán, nem formális, de teljesen csendes.
  • Ha az étkezéssel kapcsolatban bármi speciális igényed van, azt kérünk, mihamarabb jelezd.
  • Parkolóhely van rendesen.
  • Ha szükséged van szállásra az hétvégi elvonulást megelőző vagy az azt követő este, azt kérlek jelezd, mert megoldható ott, a helyszínen.
  • Kérjük, mindenképp jelezd előre, ha horkolsz – ekkor odafigyelünk erre a szálláshely meghatározásakor.
  • Kávét, teát, alkalmanként csokit/egyéb nyalánkságot biztosítunk. Szeretnénk elkerülni a privát eszegélést, de mindig lesz kitéve háztartási keksz, alkalomadtán gyümölcs, amit lehet fogyasztani, illetve ha a hétvégi elvonulás elején hozol magaddal csokit/nassolnivalót, és „bedobod a közösbe” az apránként ki lesz téve a közös eszegélnivalókhoz.
  • Ha nagyobb mennyiségű kérdés vagy megbeszélni való van, esetleg még nem gyakoroltunk együtt vagy szükségét érzed további meditációs instrukciónak, azt előző este meg tudjuk oldani, és akkor szintén érvényes, hogy tudsz ott aludni a helyszínen.

Jelentkezés a hétvégi elvonulásra